Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Üzemanyagárak Németországban - 2022 június


Hol érdemes tankolni?

2022 június 1-től a  német kormány az üzemanyagárak mérséklését tervezi. Konkrétan arról lenne szó, hogy körülbelül 30 centtel szeretnék csökkenteni a benzin árárt és körölbelül 14 centtel a gázolaj árát. Végső döntés még erről nem született de a kormánypártok úgy néz ki, hogy megegyeztek az ügyben. Erről szinte minden évben vitatkoznak a német Bundestagban vagy egyik másik politikus megnyilvánul, vagy éppenséggel a német környezetvédők lobbijáról számol be a sajtó viszont eddig még egyik kormáény sem merészelt hozzányúlni az autóvezetők álmához, a szinte egyedi német autópályaszabályhoz: a korlátlan száguldozáshoz.

Most viszont a tartományok környezetvédelmi miniszterei találkoztak egy konferencián és mind a tizenhatan aláírtak egy olyna papírust, miszerint egyetértenek abban, hogy korlátozzák a sebességet az autópályákon. Az üzemanyagválságra, az ukárn - orosz háborúra hivatkozva úgy vélik, itt az alkalom, hogy legalább egy ideig megtegyék a lépést és vessenek véget a korlátlan száguldozásnak. Kevesebb széndikxidkibocsájtásról és hangszennyezésről is szó volt.

Amiről nem írtak semmit az aláírt papíroson, az az, hogy pontosan mennyi legyen a felső sebességkorlát, bár valószínű, hogy az európában már megszokott 130 km/óra lesz a korlát. Részletek ITT.
 


Üzemanyag árak. 2022 május 9-i kiadás

   E95 Super (máj. 9.) E95 Super (máj. 9.) Dízel (máj. 2) Dízel (máj. 2)
Németország 2,06 2,09 2,08 2,08
Ausztria 1,73 1,76 1,86 1,88
Magyarország 1,27* 1,25* 1,41* 1,41*
Csehország 1,74 1,76 1,83 1,85
Szlovákia 1,72 1,78 1,74 1,80
Belgium 1,74 1,88 1.99 2,04
Hollandia 2,11 2,15 2,02 2,05
Luxemburg 1,74 1,79 1,84 1,82
Dánia 2,18 2,21 2,09 2,07
Lengyelország 1,42 1,45 1,59 1,58
Románia 1,55 1,59 1,71 1,75


* Magyaroszágon 2021 november óta hatósági áras az üzemanyag a benzinkutaknál. Maximálisan 480 fortintba kerülhet egy liter ami május 13.-i árfolyammal olyan 1,2 eurót jelent. Viszont, az EU oldalán (europa.eu) a heti statisztikákban más-más árakat tüntetnek fel a magyarországi dízel és 95-ös benzin árak között amit nem igazán értünk.

Megnéztük, hogyan alakultak az üzemanyagárak Németországban az utóbbi 30 évben az inflációhoz képest. Itt nézhetitek meg mennyibe kellen ma kerüljön egy liter üzemanyag, ha pont az inflációval nőtt volna...


 

Nézd meg hogyan alakultak az üzemanyagárak a múlt hónapokban: Üzemanyagárak Németországban és a környező országokban.

További cikkek a németországi autós, közlekedési ügyekről itt találtok az infótárunkban: Autó és közlekedés Németországban.

Forrás: ec.europa.eu

A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.

Legutóbbi cikkek
  • Ezzel foglalkozik a Schufa

    jún 21: Az Általános Hitelkockázatvédelmi Közösség (Schufa - Schutzgemeinschaft für allgemeine Kreditsicherung) adatokat tárol a fogyasztók fizetési szokásairól. Frissítve (2023. március 21): EU-bíróság: Több gond is van a Schufa hitelminősítő működésével
  • Autó, gépjármű ügyek Németországban

    ápr 28: Információk németországi autósoknak Oldalunkon számos cíkket írtunk gépjármű ügyekről. Itt egy összefoglaló. Kresz Németországban - Ezekre a szabályokra figyel autópályán dugó esetén - Tudta? a 10 legnagyobb tévhit a németországi közlekedésben - Tévhitek a német közlekedési szabályokban - Hogyan szállítsd a házi kedvencet, hogy megúszd büntetés nélkül Németországban? - Mikor kell használnom a biztonsági övet vezetés közben Németországban - A traffipax-jelző és a fénykürt használata Németországban - Változások a német kresz-ben ​- Elsősegély doboz szabályok Közlekedési bírságok Németországban - Mi a kockázata és milyen lehetséges következménnyel jár a műszaki (köznyelvben TÜV) nélküli vezetésnek? - Miért nem szabad forgalmi nélkül vezetni Németországban? - milyen büntetésre számíthat, aki baleseti helyszínen bámészkodik Németországban? - vége a büntetőpontokkal való üzletelésnek - hogyan tudhatod meg a flensburgi büntetőpontjaid számát? - kKözlekedési bírságok Németországban - Gyorshajtási bírságok Németországban - Így kerüld el a büntetőpontokat - Telefonálás vezetés közben - milyen bírságra számíthatunk? - Németországi közlekedési bírságok. Mit írtunk erről eddig? Közlekedési bírságok Ausztriában ​Aki Németországból Magyarországra (vagy ellenkező irányba) vezet, az legtöbbször Ausztrián át kell vezessen. Érdemes tisztában lenni az osztrák közlekedési bírságokkal is: ​ - Közlekedési bírságok Ausztriában – Mire számíthatsz az utakon? - Gyorshajtás Ausztriában – Mennyibe kerülhet? Ittas Vezetés Németországban Németországban ​- mi a megengedett véralkoholszint Németországban? - milyen következményei lehetnek az ittas vezetésnek a gépjármű biztosításban? - az mpu (orvosi-pszichológiai vizsgálat) magyarul lehetséges Németországban Kannabis és vezetés Németországban - Jár-e büntetés Németországban, ha kannabiszt szívtál vezetés előtt? Gyorshajtás, Ungarische Autobahn Inkasso - Ungarische Autobahn Inkasso büntetés. durván lecsapnak a figyelmetlen autósokra Sebességkorlázozás német utakon. Gyorshajtás. Bírságok. - Sebességkorlátozás német autópályákon - mit kell tudni? - ingyenes fellebbezési lehetőség gyorshajtási pénzbírság esetén Németországban - felmérés: sebességkorlátozás német autópályákon. legyen vagy ne? Téli gumi használata Németországban - kötelező téli gumit használnod Németországban – minden amit tudnod kell - milyen büntetésekre és bírságokra számíthatsz, ha nem szerelsz fel téli gumit? - minden, amit a téli gumi használatáról tudnod kell Németországban Parkolás Németországban - mekkora a bírság és hogyan fellebezhetsz? Amikor szabálytalanul parkolsz, vagy egyáltalán nem veszel parkolójegyet, akkor azt kockáztatod, hogy megbüntetnek. A közigazgatási szabálysértésekről szóló törvény (Ordnungswidrigkeitengesetz, OWiG) 56. §-a szerint az érintett személyt figyelmeztetni lehet kisebb közigazgatási szabálysértések, például a megállási és parkolási tilalom megsértése esetén, és 5 eurótól 55 euróig terjedő figyelmeztető bírságot (Verwarnungsgeld) lehet kiszabni. A szabálysértést pénzbírsággal (Bussgeld) is büntethetik – azonban az OWiG 17. §-a szerint a szabálysértési bírság összege általában 5 és 1,000 euró között van. Amennyiben szabálysértési bírságot kell kiszabni, akkor először bírságolási eljárást (Bussgeldverfahren) kell indítani, aminek szintén költségei vannak. (§ 107 OWiG). Aki nem fizeti ki a figyelmeztetési bírságot, az a büntetőcédulán feltüntetett egyhetes fizetési határidő lejártát követően bírságot kap. Fontos: Ha kifizeted a büntetőcédulán szereplő figyelmeztető büntetést, akkor később már nem fellebbezhetsz. Ilyenkor nem szabnak ki szabálysértési bírságot sem. A figyelmeztető büntetés ellen nem lehet kifogást emelni (Einspruch erheben). A bírságról szóló értesítés (Bussgeldbescheid) ellen a határozat kézbesítésétől számított két héten van helye fellebbezésnek. A kifogásnak a bírságot kiszabó hatósághoz ezen időszakon belül be kell érkeznie. Fontos: A figyelmeztető büntetéssel ellentétben nem szabad egyszerűen figyelmen kívül hagyni a szabálysértési bírságot vagy a fizetési határidőt (ez általában 14 nap). Ellenkező esetben fennáll annak a kockázata, hogy a felszólítások további költségekkel járnak – a legrosszabb esetben pedig akár végrehajtásra, netán büntetést kiváltó börtönbüntetésre (Erzwingungshaft) is sor kerülhet. A közúti közlekedésről szóló törvény (Straßenverkehrsgesetz, StVG) 26. §-ának (3) bekezdése értelmében az StVG 24. §-a szerinti közlekedési szabálysértések főszabály szerint a  szabálysértés befejezését követő három hónappal, illetve a bírság kiszabását vagy a határozat kézbesítését követő hat hónap elteltével évülnek el. Forrás: anwalt.de További cikkeink parkolás témában: - Büntetés mozgáskorlátozott parkolón Németországban - Ki a felelős a parkolóban történt károkért? - Utólagos parkolási tilalom - Legális-e, hogy parkolási tárcsát utólag későbbre állítsd? Útdíj Németországban - Úthasználati díj újratervezés: mi lesz az adófizetőkkel Németországban? - Mit kell tudnod az osztrák matricáról? - Szabad utak Franciaországban és Spanyolországban az elektronikus jelvénynek köszönhetően - Úthasználati díj újratervezés: mi lesz az adófizetőkkel Németországban? - Német autópályadíj. mennyibe fog kerülni? - Útdíjak Európában - egy összefoglaló Autóköltségek Németországabn - Mennyit kell fizetni az autóra havonta Németországban Gépjármű Biztosítások Németországban Németországban - gépjármű biztosítás Németországban Környezetvédelmi zónák, dízeltilalom Németországban - környezetvédelmi zónák Németországban - sárga, piros, vagy zöld matrica Gépjármű adó Németországban - német gépjárműadó fontosabb szabályai Forgalomba helyezés, műszaki vizsga (TÜV) Németországban - Hogy irathatod be autódat, ha nincs rendszámod? - Autó forgalomba helyezése, műszaki vizsga (TÜV) Németországban - Ezért nem jó lejárt műszakival vezetni Németországban Gépjármű kijelentése Németországban - Hogy tudjuk kijelenteni az autónkat Németországban? - Így jelentheti át autóját költözéskor Autóvásárlás Németországban - autóvásárlás Németországban. lépések. infók. - Ideiglenes rendszámtáblák Németországban: Tesztvezetésnél vagy autó átszállításához használhatod Autó eladása Németországban - Gépjármű, Autó eladása Németországban - amit tudni kell ​- Erre figyelj oda használt autód eladásakor Németországban - Milyen kifejezésekkel találkozhattok használautó-vásárlási szerződésekben? - Eladtad a kocsidat? Mikor kell ezt közölni a biztosítóval? Jogosítvány Németországban - Bevezették a digitális jogosítványt Németorszgban - Kiszámíthatóbb lesz a gépjárművezető vizsga gyakorlati része ​- A jogosítvány Németországban - amit tudni kell Mennyi üzemanyagot tárolhatsz otthon? - Tartalékot szeretnél otthon felhalmozni? Mennyi benzint és dízelt tárolhatsz odahaza Németországban? Üzemanyag ára, ár összetétele Németországban - Káosz a rendszám alapú tankolás körül Magyarországon - Német rendszámmal nem tankolhatsz már hatósági áron Magyarországon - Üzemanyagár csökkentése Németországban - Az inflációhoz képest hogyan nőttek az üzemanyagárak Németországban - Hogyan alakultak az üzemanyagárak Németországban és a szomszédos országokban? ​- Hol olcsóbb az üzemanyag? Összehasonlítás: HU, AT, DE, RO - Üzemanyag ára Németországban. Maximálni fogják a benzin árát? - Üzemanyagár összetétele Németországban - Olcsóbb-e ha gázzal üzemelteted autódat Németországban? Hírek autósoknak Németországban   - 2021.10.11: Érvénybe lépnek az új közlekedési bírságok Németországban - 2021.07.19: Már 2021 őszén hatályba léphetnek az új, magasabb közlekedési bírságok Németországban. Részletek ITT ​​- Elektromos autósok is pénzt kapnak a szennyezési jogokért - Mit kell tudni a hivatalos német Autópálya APP-ről? - Hogyan költs kevesebbet az autódra Németországban - igaz, hogy az idős emberek nagyon rossz autóvezetők? - üzemanyagár összetétele Németországban - Igazságos lenne-e a német autópályadíj? - jön az elektromos Dacia verhetetlen árral - a szakértők a dízelautók drámai értékvesztését jósolják Németországban - bizonyítékul szolgálhatnak a dashcam felvételek Németországban - 5 közlekedési szabály, melyet mostantól szigorítanak Németországban - Csökkentik az elelktromos hálózati teljesítményt az e-Autók miatt Közlekedési sztrájk várható március 27-én Az autópályák egy részét is érintheti. Kelt: 2023. ,március 20. A Ver.di és az EVG szakszervezetek közös figyelmeztető sztrájkra készülnek 2023. március 27-én

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top